Mételyként fertőzte meg a hazai nyilvánosságot egy irritáló jelenség: a törvénykezés kifejezést rendre a törvényhozás szinonimájaként használják. Holott előbbi jogtörténeti forrásokból táplálkozva ítélkezést, bíráskodást jelent. Nem az a probléma, hogy a szomszédasszonyom a piacon uborkaválogatás közben sopánkodik a kormánytörvénykezési rohamtempóján (sic!) – “Hova lesz így a világ?” – hanem, hogy a magyar írástudók, tanult újságírók, elemzők, közírók, de ami még ennél is rosszabb, maguk a törvényhozók, az országgyűlési képviselők is rendre tévesen, értelmetlen szövegösszefüggésben használják az inkriminált kifejezést.

Azon, hogy köztársasági elnökünk is törvénykezésről beszél, amikor törvényhozásra gondol (2011 április 25., HírTV: „Az elmúlt hónapok alatt egy nagyon gyors törvénykezés volt”), már igazán fenn sem akadunk, tekintve, hogy korábban ugyanő magát a kormányzat részének tekintette (2010 október 25., Time-interjú: “We, the government, believe in this“), és talán még ma sem biztos, hogy álamfőt vagy államfőt tisztelhetünk benne. De ugyanezt a galádságot a parlamenti pártok is unos-untalan elkövetik, lett légyen szó a Fideszről (Tállai András, 2011 május 11.), a Jobbikról (Z. Kárpát Dániel, 2011 június 27.), az LMP-ről (Scheiring Gábor, 2010. december 1.) vagy legutóbb épp az MSZP-ről (Mesterházy Attila, 2011 július 14.), ráadásul többnyire a Parlament falai között.

A jelenség elterjedtségét kiválóan igazolja, hogy a Google képkeresőjébe a tövénykezés-t beírva nem Justitia szobra, a bíráskodás jelképe jelenik meg, hanem többnyire a magyar Országgyűlés üléstermének képe. Híve vagyok annak, hogy felismerjük és elfogadjuk a nyelv állandó változását, de aktuálisan megélni néha piszokul nehéz. Úgyhogy most kicsit küzdök a törvénykezésért: szóval ítélkezni csak okosan, pontosan és szépen.